|
Ezzel a témával tartott sajtótájékoztatót Madéfalva Helyi Tanácsa 2008. május 22-én 9,30-tól a községi kultúrotthonnál, amelynek felújítási munkálatai az idén kezdődtek el.
A helyi tanács a 2004-es évtől kezdődően kiemelt figyelmet fordított a közintézmények állapotára, azok felújítására. 2005-ben elkezdődött az iskola felújítása és bővítése, 2007-ben a tanács székházának feljavítása, idén pedig elindult a kultúrotthon felújítási folyamata.
Mindemellett a tanácstestület már a 2004-es helyhatósági választások után fontosnak tartotta egy olyan kulturális- és szabadidő központ kialakítását, ahol a község lakói az év bármelyik napján összegyűlhetnek szórakozni, sportolni, internetezni vagy akár mulatni.
Ennek a megvalósításnak az első lépése 2005-ben történt meg, amikor az önkormányzat megvásárolta a művelődési otthon hátánál elhelyezkedő szabad területet. Ezzel a területvásárlással lehetőség adódott egy műgyepes, kivilágított minifocipálya kialakítására, amely a 2007-es év nyarára meg is épült.
A 2004-ben elindított Teleházprogram és internethozzáférés egyre több embert vonzott a kultúrotthon közelébe. Ugyancsak ez az épület ad otthont a helyi óvodának és községi könyvtárnak.
A helyi ifjúsági szervezet szervezésében ebben az épületben néptánc- és hangszeroktatás is zajlik.
A falubeliek nagyrésze itt rendez lakodalmakat és bálokat. Egyszóval az iskola után a kultúrotthon épületének és környékének a feljavítása és bővítése lett a legfontosabb feladat.
2003-ban az akkori tanácstestület készíttetett egy felújítási tervet a kultúrotthonra, amelyből megvalósításra csak egyes belső munkálatok kerültek: belső meszelés, vízvezetés, ajtó- és ablakcsere. A be nem fejezett munka eredményeként az épület tetőszerkezete folyamatosan romlott, lassan életveszélyessé vált a beázott falak miatt, a víz minősége miatt pedig tönkrementek a vízcsapok és vezetékek. 2007-re a kultúrotthon alkalmatlanná vált rendezvények szervezésére.
2007-ben a tanácstestület újradolgoztatta a meglévő tervet és már az év folyamán igyekezett elindítani a felújítási munkálatokat. Az év végére sikerült 200.000 lejt megspórolni és ez az összeg az idei évben erre a célra fordítható. Sajnos ez a pénzösszeg a projekthez szükséges alap 30% -át jelenti. Az idei év költségvetéséből a helyi tanács újabb 200.000 lejt különített el erre a célra.
Az idei évben, köszönhetően az RMDSZ kormányzati szerepének és a Hargita Megyei Tanács alelnökének, Borboly Csabának, sikerült a kormány tartalékalpjából, kormányhatározattal, a Madéfalvi Művelődési Ház feljavítására összesen 340.000 lejt elkülöníteni. Ezzel a pénzösszeggel megvalósulhat egy Madéfalvához méltó művelődési és szabadidő központ.
A munkálat első lépése a nagyon megromlott tetőszerkezet kijavítása és módosítása.
A tetőszerkezet feljavítása után elkezdődnek a benti munkálatok, a falak feljavítása, a mennyezet kijavítása és szigetelése, a központi fűtés kialakítása, a lámpatestek kicserélése, a focipálya részére öltöző kialakítása, valamint a nyílászárok kicserélése a könyvtár és az óvoda részén. Az épület nagy terme és a konyharésze új bútorzattal és megfelelő edénykészlettel lesz ellátva, hogy azok, akik mulatságokat szerveznek, ne kelljen otthonról hozzák a szükséges kellékeket.
Ezek után sor kerül az épület külsejének a feljavítására, újrameszelésére, és ha a jövőben igény lesz rá, akkor az új tetőszerkezet lehetőséget ad irodák vagy akár vendégszobák kialakítására.
A munkálatokat a helyi közbirtokosság 50 köbméter, építkezésre alkalmas faanyaggal támogatja.
A mukálatok eredményeképpen a madéfalviak egy olyan művelődési házzal büszkélkedhetnek majd, amely méltó Madéfalvához, ahová az emberek szívesen jönnek szórakozni, mulatni, gyűléseket tartani, a sportolóknak lehetőségük lesz az átöltözésre és a központi fűtés kialakítása által téli időszakban is használható lesz az épület, biztosítva ezáltal az óvodának is az állandó, stabil hőmérsékletet.
A munkálat elvégzésére 9 vállalkozó jelentkezett és a versenytárgyalást a közbeszerzési jogszabály értelmében a szentkeresztbányai székhelyű Pentaservice K.F.T. nyerte.
„Ez a megvalósítás jó példa arra, hogy ha helyiek tudják, hogy mit akarnak és a megyei tanács, valamint a kormány alkalmazottaival jó az együttműködés, akkor van eredmény, van megvalósítás, és sokszor a lehetetlennek tűnő dolgok is megoldásra találnak. Ha az elkövetkező négy évben is meglesz az a helyi csapat, akik Madéfalvát érdemben képviselik, és nem a személyes karierjüket próbálják a vezető tisztség betöltésével fitogtatni, és ha a megyei tanács vezetősége is ezzel a csapattal partner, akkor Madéfalván beszélhetünk ezután is fejlődésről és kellemes környezetről, ahol az emberek jól élnek. Hogy ez a folyamat Madéfalván miért csak a tavalyi évtől kezdődően indult el, azt talán érdemes lenne megkérdezni a község régi vezetőjétől, és számon kérni tőle ezeket a mulasztásokat - mondta a község alpolgármestere a sajtó képviselőinek.
|